Tropikáriumban

voltunk vasárnap. Elvittük az embereket is és a szüleiket is. Mi még nem voltunk ott de Andiék már igen. Szerencsére Tibi kapott kultúra utalványt, mert a belépő különben horror! Nem tudom, hogy a gyerekek miért nem mehetnek be ingyen, vagy valami minimális összegért!
Vik volt természet gyógyásznál, komoly immunerősitésre van szüksége és iszonyú szigorú diétára.Úgy, hogy az újabb unokára megint csak várhatok.

megnáthásodtam

és fogalmam sem volt, hogy ezt honnan szedtem. Tüsszögök, kicsit az orrom is folyik.Nem is voltam ma sehol. Rejtély! Aztán jutott eszembe, hogy tegnap fenn voltunk a gyerekeknél, mikor vittük haza Ádit. Ezekre a gyerekek által hozott dolgokra nem vagyok elég ímmunis. Mikor anno a M. óvodába került, még Wekerlén laktak, oda jártam nagyon sokat. Hát, hogy mi mindent összeszedtem az nagy újdonság volt, mert nem vagyok beteges, De akkor, olyan hányós fosós virust, hogy este elájultam. Szegény T. alig tudott összekanalazni. Aztán két éven keresztül arc üreggyulladásom volt, pedig előtte soha. Pedig azt hittem ennek vége.

Azt sem értem,

hogy mi bír rá embereket, hogy egy évre elvállaljanak olyan pozíciókat, ami népszerűtlenséget
hoz, nem is ért hozzá és nem is tud majd betölteni jól. Komoly ön értékelési gondok vannak !!!!

Most

már csak azt nem tudom, hogy az előbbi bejegyzés miért néz ki olyan hülyén. Nem is így írtam és persze fogalmam sincs, hogy lehet e módosítani. Valamint még azt sem tudom, hogy hogy fogom
a kézimunkáimat ide feltenni. De remélem majd belejövök. Mert ugye a remény hal meg utoljára

Nagyon nehéz

most fiatalnak lenni. Mindenhol az az elvárás, hogy reggeltől estig dolgozzanak! De így mi lesz a

gyerekekkel. Nem tudom, V. mikor szánja el magát egy kisbabára. A. pedig milyen munkát fog

találni, mert a férje későig dolgozik, és már az is elég baj, hogy Ő keveset tud a fiukkal lenni.

Jobban meg kéne a családokat becsülni, és segíteni, nem mindent kitalálni, hogy a helyzetüket

nehezítsék.

Mindig mondom,

hogy minden testvérben egy kicsit benne van a Káin és Ábel. Persze nem mindig és van, hogy mélyen, de az élet során egyszer egyszer előtör. Mikor mi voltunk gyerekek, akkor anyu időnként részrehajló volt velem. Ez már akkor sem volt jó, s talán ezért történt az, hogy amikor a lányaim egyike rosszul viselkedett, a büntetés kollektív volt. Azt mondtam, nem fogok nyomozni, hogy ki kezdte és miért. Így a lányaim között jó a viszony. De a fiúk !!!!! Ölik egymást. Andi főleg a nagyobbra szól rá. Akkor mégsem volt jó a példa?!?!?!

Van az

osztályban egy kisfiú, akinek a nagymamáját egy utazásról ismertem. Mesélte tegnap, hogy úgy sajnálja, hogy nem tudott a bemutatóról és szegény srác panaszolta, hogy csak neki nem voltak ott.... Úgy sajnálom szegényt és a szülei is külön élnek.

Nem tudom

miért kell nekem, vagy nekünk kitalálni, hogy mikor és milyen segítséget várnak el tőlünk? Közeleg a tavaszi szünet, Marcinak több szünete lesz mint a kisebbnek.Nem lenne egyszerűbb azt mondani, hogy anyu mikor tudnád elvinni, vagy közös programot csinálni, hogy én tudjak tanulni? Miért olyan nehéz kérni? Az esetek zöme az, hogy megpróbálom átgondolni, hogy mikor lehet szükség ránk, és megkérdezem, hogy nem kell segíteni? Az esetek 99%-ban ez van. De vajon miért? Valamit nem csinálhatok jól. Pedig minden nap beszélünk, és nem szoktunk vitatkozni sem. Bele sem szólunk a dolgaikba. Nagyon sokat tanulok azokból a blogokból, ahol hasonló korú és helyzetű családok vannak. Ezért tulajdonképpen mindenkinek hálás vagyok, mert így a gyerekem szemszögéből is látok. Na majd igyekszem. Most biztos a borús idő miatt borús a hangulatom is!

ma

lenne az anyukám születésnapja. Istenem, már 27 éve nincs köztünk. Sokszor irígyeltem azokat
akiknek sokáig élt az édesanyjuk. Én viszonylag korán elvesztettem, és még előtte betegeskedett, úgy,hogy nem mindent lehetett elmondani előtte, kímélni kellett, hiszen 2 nappal
a nagyobbik lányom születése előtt kapott infarktust, és az intenzíven volt még pár napot. Ráadásul A. születése sem volt zökkenőmentes. Hát nem volt könnyű időszak. De azután jobban
lett, és mindkét lányomom emlékszik Rá, különösen a nagyobb, mert az utólsó 3-4 év sok kórházzal és betegeskedéssel telt, így Viknek kevesebb közös emléke volt.

Szombaton

ígéretünk szerint elvállaltuk az embereket, hogy szüleik kicsit mozizzanak, és elmenjenek vacsizni. Elmentünk a Petőfi csarnokba, ahol kézműves kiállítás és vásár volt. Itt több helyen
a gyerekek is alkothattak segítséggel. A gyerekek nagyon élvezték, pólóra festettek, egy másik helyen pedig tojásra,de itt képet is kellett ragasztani. Szóval jól sikerült a nap, csak a végén kaptam szivbajt, mikor Marcikám drága nem találta a kabát ujjába rejtett sapiját. Óriási szerencsénk volt, hogy visszamenve megtaláltuk. Este fürdés után még megengedtem egy kis játékot, de tulajdonképpen beszélgettünk. Azt hiszem, most vannak a mindent tudni akarok

szakaszban, de mindenről beszéltünk, kissé csapongva, vallásokról, mitológiáról, Tibetről és még millió dologról.Nagyon élvezték, és bevallom én is. És nagyon rendesen is viselkedtek. Ma T. elvitte M.t vívásra, holnap meg be lehet menni Ádikámhoz megnézni a kosár edzést. Nagyon

kíváncsi vagyok.